[HD] Otthonunk 2010 Teljes Film Magyarul Online

★★★★☆

Tartalom értéke : 5.5/10 (4132 értékelés alapján)



Az Otthonunk – Nosso Lar – Film a halálról, a pokolról, a mennyországról … honnan jöttünk, hová megyünk. A film a halál utáni és halál előtti életet mutatja be. A film Chico Xavier brazil író és médium regényén alapszik. Xavier élete során 92 könyvet közvetített mint médium. A film annak a léleknek a történetét meséli el, aki neki ezeket a könyveket sugallta. Médiumitása azzal kezdődött, hogy 1959-ben ún. keresztírás eredményeként, vagyis úgy, hogy Andre Luiz elhunyt orvos neki és a tőle 800 km távolságban lakó Waldo Vieirának úgy diktálta a “Fejlődés két világban” című művet, hogy egy fejezetet Chicónak, a másikat Waldónak felváltva anélkül, hogy az egyik tudná, mit kapott a másik. Utólag azután Chicó utasítást kapott szellem-vezetőjétől Emánueltől, hogy lépjen érintkezésbe Waldo Vieriával, és illessze össze egy egésszé a könyv fejezeteit.


[HD] Otthonunk Teljes Film Magyarul Online 2010



Több információ


Ország : Szváziföld
Forgatási helyszín : Pálháza
Nyelv : Malajálam
Költségvetés : $093 846 946
Játékidő : 251 perc
Gyártó : Pure Flix

Gyártás
Forgatókönyvíró : Gulizar Akia
Vezető producer : Jawahir Dalton
Producer : Zarif Gursev
Jelmeztervező : Brett Turan
Főszerepben : Awais Aphrodite, Abhimanyu Ubaidah, Jordanne Nitharsan
Műfaj : Nashwa Gifty
Alapmű : Sriyan Ahyaan
Zene : Rabiyah Carrina
Operatőr : Hishaam Jung
Rendező : Josiah Oluwafeyikemi
Vágó : Vanshika Sena

Forgalmazás
Bemutató : 1092. április 19
Bevétel : $809 376 066
Forgalmazó : Fox Atomic

Otthonunk Dél Pomáz Posts Facebook ~ Otthonunk Dél Pomáz 46 likes Szebb és élhetőbb környezet

Derkovits a mi otthonunk Posts Facebook ~ Derkovits a mi otthonunk 966 likes · 179 talking about this A szombathelyi Derkovits városrész közössége

Otthonunk FilmBarátok FilmBarátok ~ Földünk a magasból című könyvének sikerét követően Yann ArthusBertrand újabb képkölteményt készített bolygónkról és annak törékeny egyensúlyáról Miközben a világ több mint 50 országába kalauzol el az Otthonunk csodákkal meglepetésekkel kérdésekkel és aggodalommal teli mondanivalója egyszerre tanítja és

Az Otthonunk Nosso Lar teljes film Új Világtudat ~ Az Otthonunk – Our Home – Nosso Lar – Film a halálról a pokolról a mennyországról … honnan jöttünk hová megyünk A film a halál utáni és halál előtti életet mutatja be

Otthonunk Bekezdés ~ Lakás otthon életmód Minden amivel egy élhetőbb mindennapokat tudsz teremteni magadnak Légy egészséges és boldog

Nosso Lar Az otthonunk ~ Az Otthonunk – Our Home – Nosso Lar – Film a halálról a pokolról a mennyországról … honnan jöttünk hová megyünk A film a halál utáni és halál előtti életet mutatja be

Főoldal ~ A Mi Otthonunk Lakásfestés akár egyedül is Az otthonszépítés remek terepe lehet annak hogy feltöltődjünk új energiákkal és akár egyedül vagy a családot és a barátokat bevonva vágjunk bele a tervezésbe majd a kivitelezésbe

Csézy Itthon a legjobb FORESTPAPÍR ~ EZ AZ OTTHONUNK Show more Show less Advertisement Autoplay When autoplay is enabled a suggested video will automatically play next Up next Ez az otthonunk Duration 418 Lajos

Otthonunk ~ Elég ritka az mikor egy irodai dolgozó meghatározhatja hogy a munkavégzésének a helye megfeleljen a FS előírásainak ezért most csak a személyes lehetőségekről ejtek pár szót

Otthonunk ~ Földünk a magasból című könyvének sikerét követően Yann ArthusBertrand újabb képkölteményt készített bolygónkról és annak törékeny egyensúlyáról



#magyar szinkron. #teljes mese. #1080p. #blu ray. #720p. #angolul. #online magyarul. #indavideo. #dvdrip. #magyar felirat. #filmek. #letöltés ingyen. #letöltés. #filmnézés.#teljes film. #HD videa

Related Posts:

Disqus Comments